Random gondolatok...

Vásároltam!: Nem értem az Ebayt...

2017.10.09. 21:49

Sziasztok!

Az utóbbi napokban nagyon nem volt kedvem írni, csak nap közben dolgozgattam az új OC babám ruháin, ami mellesleg tervek szerint és jól halad, szóval elégedett vagyok. De másképp kicsit depis hangulatban vagyok, erre pedig rá tesz az is, hogy az Ebay megint szemétkedik velem, érthetetlen okokból.

Mint a címből olvashattátok, megint vásároltam egy babát, és most elárulom, ez nem más mint egy újabb Living Dead Dolls Fashion Victims, pontosabban az első szériás Kitty. Mivel ugye, sajnos, Inferno nem érkezett meg, de a pénzem visszakaptam, ezért gondoltam veszek valami mást belőle. Igaz, az az összeg nem volt teljesen elég úgy kb. egy babára sem amit szerettem volna, ezért ma voltam a bankban és beraktam egy kis pótlékot, hogy meglegyen a megfelelő összegem. Úgy gondoltam, hogy ha már az egyik FV baba nem jött össze, akkor helyébe vegyek egy másikat.

Mivel Inferno és Lulu jelenleg nincs eladó Európában (sajnos), ezért csak Kitty maradt, aki mindig van eladó. Ezért is írtam anno, hogy tudom, hogy az első szériás FV babák sokkal könnyebben beszerezhetőek mint a második szériások, főleg Európában. Na de a lényeg akkor következett, mikor most este szépen meg akartam venni. A "Latitudine42Comics" eladót választottam, ami/aki egy bolt Olaszországban és anno Sheenat is tőlük vettem, így normi, hogy megbízok bennük és tőlük szerettem volna Kittyt is. Erre mi történik? Ugyanaz a probléma, mint mikor a Begoths Malice babát akartam megvenni Németországból! "Nem tudják továbbítani a pénzt, nézzek utána, hogy minden adat jól van-e beírva, hogy nincs-e letiltva a kártyám stb." hiba üzenet megint!

Esküszöm guttát kapok! Nem értem mi lett az Ebayel, ezek előtt sosem találkoztam ezzel a problémával és évek óta vásárolok! És igen, mint előző alkalomnál is leírtam, az adataim pontosak, a kártyám nincs letiltva, pénz is van rajta elegendő és hiába próbákozom, ugyanezt adja ki. A rendszer egyszerűen nem engedi, hogy bizonyos termékeket megvegyek! És NEM az a probléma, hogy esetleg nem fogadják el a kártyás fizetést, vagy hogy nem szállítanak Romániába. Ezeket a dolgokat mindig leellenőrzöm mielőtt beleszökök a dologba, mert nem vagyok hülye és igen, megismétlem, már ÉVEK óta vásárolok, tudom mit csinálok. -sóhaj- Meg ugye mindkét esetben olyan eladókról van szó, akiktől már előzőleg is (a németeknél utána is) vásároltam, problémák nélkűl. Tehát nincs gond a kártyámmal.

Szerencsémre, volt egy másik olasz cégtől is eladó, új Kitty, kicsivel olcsóbban is és lám, micsoda (nem) meglepetés! Tőlük simán engedte, hogy megvegyem a babát! Simán átment a pénz, problémák nélkűl...A cégnek egyébként teljes mértékben, több mint 1000 pozitív visszajelzése van, negatívok nélkűl, így remélem, hogy Kitty biztonságban haza fog érkezni, csak...

Ez az egész Ebay hiba rendszer szarság nagyon kezd idegesíteni, mert mi van akkor, hogy ha valamit kinézek és szeretném megvenni, erre a rendszer tesz rám magasról és nem engedi?? Ugye ez történt Malice esetében is, aki még mindig eladó T.T Nem tudom mit tehetnék, szerintetek készítessek egy új bank kártyát egy másik banknál és próbálkozzak azzal??

Bj-Lydia

Bemutató: LDD Fashion Victims: Sybil

2017.10.05. 22:30

Sziasztok!

Mivel semmi érdekesség nem történt velem mostanában (amiről ne írtam volna már), úgy gondoltam, hogy folytatom, az oly lassan elszotyogtatott Living Dead Dolls Fashion Victims baba bemutatóimat XD

Így a mai napon egy második szériás FV babát mutatok be nektek, aki nem más mint az elbűvőlő tekintetü Sybil.

Az eddig bemutatott Fashion Victims babák mind első szériások voltak, és néhány dologban eltérnek a második szériásoktól. Ők is kb. 30 cm magasak, de jóval vékonyabb, kecsesebb az alkatuk. Emellett sokkal kissebb a súlyuk is, bár a test továbbra is fém vázra épített gumi. Könnyebben hajlíthatóak a végtagok, mint az első szériásoknál. A kezüket le lehet venni a könnyebb öltöztetés érdekében. De náluk a "csönk lábak" szerencsére végleg eltüntek, és mindegyiküknek normális lába van, cipőtől függetlenűl! A mellük mérete szembetűnően csökkent és eltüntek a kiformázott bimbók is. Viszont a legnagyobb változás a fejen történt, mivel a második szériás babák ültetett szemet és szempillát kaptak! Továbbra is 2 rend ruhával jönnek, de adatlap már nem jár melléjük sajnos.

A második szériás FV babák 2005-2006 környékén kerűltek piacra, már 10 éve múlt. Sybil engem egy igazi őrűlt, lökött csajra emlékeztet, aki egyben nagyon gyönyörű is! Ezt a meglátást alátámasztja az első ruhája is, hiszen egy kényszerzubbonyról van szó. Sybilnek egyszerű, sima, rövid fekete haja van. A szemei viszont annál érdekesebbek, mivel kis spirálok vannak benne, ezzel is érzékeltetve, hogy valami nem okés vele. A sminkje amolyan "festett szempillák"-ra hasonlít, egyik oldalon nagyobb mint a másikon, és fekete rúzst visel. A bőr színe pedig egész normális, emberi árnyalatú.

Bővebben kitérve az első ruhájára, amiben a dobozban is érkezik, egy lent nagyon rövid, de annál hosszabb ujjakkal rendelkező, fekete-fehér csíkos kényszerzubbony, ami sztreccses anyagból van. E mellé még van egy bőr szíj is, ami a nyakára kerűlt, elől ezüst csattal, aztán lefele haladva, a lábai között, egészen fel a hátán, visszaér a nyakához. És ha hiszitek ha nem, bár a fotókon látszik, ez a bőr pánt takarja csak ott lent XD Nagyon kis sexy. Oh igen, a nyakába még egy lánc is van csatolva, ami szintén hosszú, leér egészen a lábáig, a végén pedig egy nagyobb karika van, amit megragadva bárki sétáltathatni tudja a leányzót :D Nem jár semmilyen lábbeli a ruha mellé. Ez a ruha egyébként a eredeti sorozatos LDD kollekcióban viselt ruhájának az átdizájnolt verziója:

 

Áttérve a második ruházatára, ez egy amolyan "tribute" ruha, ami "A clockwork orange" filmet dicsőíti, hiszen ott viselték a szereplők ezt az ikonikus öltözéket, ami egy elég fura gumi pántokból álló felső-alsó + hózentróger. A ruha darabjai egybe vannak varrva. Mellé jár egy pár áttetsző, fehéres harisnya, szegély nélkűl. Egy fekete kalap, ami vékony és törékeny műanyagból van, de legalább plüssözött. Egy magas szárú fekete bakkancs, ami többé-kevésbé hasonlít a Sheenaéhoz. Végül egy fekete séta pálca, amit nem könnyű megállítani a kezében, de azért lehetséges. Egyébként az alábbi fotókon láthatjátok, hogy a körmei feketére vannak festve.

Nos ez lenne Sybil, aki szerintem mindenképp az egyik kedvencem, bár az összes FV babát imádom! Ti mit gondoltok róla? Melyik ruhája tetszik jobban nektek? Nekem mindenképp az első, de a második is bejön. :)

Bj-Lydia

Szerzemények: LDD Fashion Victims: Lilith

2017.08.08. 21:19

Sziasztok!

Már jó ideje tologattam megint ezt a kis bemutató/véleményező blogocskát, de gondoltam azért már ideje lenne megírni. Természetesen egy másik Living Dead Dolls Fashion Victims babámról van szó, aki nem más mint Lilith.

A Fashion Victims (divat áldozatai) babák kb. 30 cm magasak, elég vaskos alkatúak. A fejük nagyon kemény gumi, ami már majdnem műanyagnak tűnik és mozgatható. Testük szintén kemény gumi, ami viszont fém vázra van építve, így hajlítható, csak kicsit erőlködni is kell hozzá. A kezüket le lehet venni a könnyebb öltöztetés érdekében. A lábukat szintén, bár inkább a Bratz babákhoz hasonlóan "csönkökben" végződnek, így a legtöbbjük csak váltható cipővel jön és nem tényleges lábfejjel! Szembetűnő tulajdonságuk az óriási mellek, amiken kiformázott mellbimbók is találhatók. A FV babák érdekessége még, hogy 2 szett ruhával jönnek és egy adatlappal, aminek a hátúlján mini poszter van.

Lilith egy első szériás baba, ami 2003-2004 táján volt kiadva. Mint a nevéről sokaknak beugorhat, a Bibliai lázadó Lilithről (Ádám első felesége, Éva előtt) volt mintázva, aki a Paradicsomból való száműzetése után vámpírrá változott (más verzióban succubussá). Ez az én Lilith babámon is látszik, mivel a kinézete, szürke (halott) arca és éles szemfogai is mind erre utalnak. A pofija miatt sokan nem szeretik, bevallom nekem sem a kedvencem, de ettől eltekintve érdekes és ijesztő. Ő az egyedüli nyitott szájú FV baba. Hosszú, egyenes fekete haja van és elég érdekesen vágott bretonja.

Megj.: Az én Lilithem egy variáns verzió, egy ritkább kiadás. A leggyakoribb kiadáson véres a baba szája körűl és a ruha gallérja.

Kicsit az első ruhájáról. Mint láthatjátok, amolyan estélyi ruha féle, "hableány" végződésben, kitűrt fehér galléral, sok fodor és csipke, meg egy szép korszett is. Az egész ruha egybe van varrva és cipzárral zárúl hátúl. Nagy rész sztreccses anyagból van, de a corset és a fodros alsó rész PVC. A ruha egy újradizájnolt verziója az eredeti szériás verziójának, minusz a szívébe döfött ék.

A csuklóiról lelógó csipke darabok egy-egy kis fekete gumival vannak ráfogva. A csipke nagyon szép virág mintás.

Lilithel csupán egy pár cipő jön, pontosabban csizma, ami rövidszárú, fűzős.

Ami a második ruházatát illeti, na az igazán feszegeti a vallási határokat XD Nem csodálom, hogy az eredeti doboz hátúlján is ki van sötétítve és csak árnyék képként jelenítik meg. Nyilván el akarták kerűlni a baba betiltását. Természetesen egy dögös apáca ruháról van szó, amivel Lilith az Úr orra alá próbál egy kis borsót törni mert anno kidobta XD

Ez a ruha összeállítás teljes mértékben PVC anyagból készűlt: egy fekete bugyi, egy elől jól kifágott, hátúl hosszú kabátka, egy gallérszerűség rajta (nem működő) cipzárral és karikával, végezetűl a fejen egy öhm...hogy is hívják, fityula? Amit egy gumi pánt segítségével lehet a fejére fogni.

Végűl itt az adatlap is ami vele jön. Nem én scanneltem be a képeket, mivel neten is megtaláltam őket, így gondoltam fölösleges. A mini poszter természetesen erotikus témájú.

Hát mostanra ennyi lenne Lilith. Nektek hogy tetszik? Szerintetek melyik ruha áll neki jobban? A következő lány majd Sybil lesz!

Bj-Lydia

Szerzemények: Hollywood ruhája

2017.07.27. 22:14

Sziasztok!

Ismét itt vagyok egy kis szerzeményes blogocskával, mert tegnap előtt megérkezett a boríték a postaládába és meglepi! A személy ténylegesen elküldte Hollywood drágám második ruháját, mint igérte. Sőt arról sem hazudott, hogy előszőr visszakerűlt hozzá a boríték, mert rajta volt egy piros ilyen matrica izé, amin azt írta, hogy eredetileg nem volt elég bélyeg rajta a postázáshoz (?). Mindegy a lényeg, hogy most már Hollywood is teljes, akárcsak a többi FV babám! A fotókon mutogatja nektek a ruhát, már amennyire látszik, mert eléggé beleolvad, hisz ez is fekete XD

A másik szerzeményem ismerős lehet sokatoknak, akik vásárolnak a Penny marketekben. Ezek a "harcos gyümölcs-zöldség" plüssök, Vitateam néven. Természetesen nálunk is ugyanúgy pont gyűjtéses rendszerrel működnek és azt hiszem kicsit később kapjuk meg mint Magyarország (?). Most járt le a 2es széria itt. Mi is gyűjtögettük a pontokat, bár nagyon ritkán vásárolunk a Pennyben és sosem gyűjtsük ki a 40 pontot (igen nálunk 40 kell és nem 30), csak 15öt és a többi összeget (1.000 ft) hozzá pótolom, mert nem éri meg. Ha bárki leül és számolgat kicsit, hogy mennyiben jön ki a plüss, ha összegyűjti az összes pontot...hát elhull a haja XD Na mindegy. Szóval beváltottuk mi is és én a kis karfiolt választottam, mert szerintem ez nagyon cuki volt. Mellesleg még van 2 ilyen plüssöm: a brokkoli (amit Izabella ajándékozott nekem) és a fokhagyma, amit az első szériánál választottunk. Vicces, hogy mindhárom zöldség olyan amit valóságból utálok XD

Bj-Lydia

Szerzemények: LDD hét

2017.07.14. 00:55

Sziasztok!

Még mielőtt belevágnék ebbe a kis beszámolóba, szeretném elmondani, hogy kedden végre beérkezett a pénzem, amit visszautaltak az aliexpresstől, szóval minden okés :) És ezzel indult egy egyelőre egész jónak igérkező hét!

Szintén kedden történt, hogy értesítettek a 101figurine bolttól, hogy végre beérkezett raktárra az előrendelésem, pontosabban a Living Dead Dolls 33. szériája, a Mounlin Mourge. Már nagyon vártam ezt a szériát, mert az első perctől imádtam a babákat! Eredetileg úgy volt, hogy május végén érkeznek, de sajnos tolódott a dolog, sőt van olyan LDD rendelésem, ami még mindig tolódik április végétől! Az utóbbi majd állítólag augusztus második felében érkezik meg, már ha egyáltalán kapok belőle. A helyzet az, hogy az előrendeléseket nem adtam le időben, így kérdéses, hogy jut-e nekem is 1-1 példány. Ugyanez volt a helyzet a 33. szériával, de mint láthatjátok, szerencsére megkaptam a saját adagom. :) Kedden meg is rendeltem őket (mert annak ellenére, hogy előrendelésbe voltak, azért le kellett adnom még egyszer a rendelést...?) és szerdán máris nálam voltak. Ezért jó ha az ember az országán belűl kap meg valamit XD

Aztán ma (vagyis már tegnap) megérkezett a másik Living Dead Dolls babám, amit a múlt héten vettem meg az ebayről. Ez nem más mint egy újabb Fashion Victims baba, Hollywood néven! El sem hiszem, hogy sikerült még egyet megszerezni az FV babákból *-* Így már 5 meg van a 8ból! A baba bontott állapotban volt, de az eladó csupán csak kiállította, így kiválló, újszerű állapotban van, olyan mintha most szedtem volna ki vadi újan a dobozából, még meg van az a jellegzetes édeskés illata is, ami az új FV babákon érzik. Szóval egyszerűen gyönyörű! Egyedüli alúlütője, hogy hiányzik a második ruhája...ami végülis nem egy bonyolult darab, simán tudtam volna reprodukálni én. Viszont a mai nap folyamán egy LDDs csoportban kérdezősködtem erről-arról vele kapcsolatban és kerűlt egy személy, akinek szintén meg van a baba, de neki nincs szüksége a második ruhájára, mert "ő nem öltözteti őket és amúgy sem teljesek a babái", így felajánlotta, hogy elküldi nekem! Ezt nevezem szerencsének! Csak a postaköltséget kellett kifizetnem, amit meg is tettem, szóval reményeim szerint hamarosan a kezemben lesz a második ruhája is és így ő is teljes lesz, mint a többi FV babám :)

Hoztam néhány fotót nektek is, bár nem lettek valami jók, mert most este fotóztam őket és hát a vaku is visszavillan a még bontatlan dobozokról. A háttér sem ér fel teljesen, de lusta voltam szerkeszteni, szóval a háttérben kandikál a többi FV lányom XD Ha gondoljátok hozhatok majd tisztább, szebb fotókat is róluk. Egyébként a 33. széria kibontásáról és első reakcióimról holnap feltöltök egy videót is a youtube csatornámra, meg lehet nézni :)

Bj-Lydia

 
Rólam

Hello mindenki! Bj-Lydia vagyok, 31 éves és Erdélyben élek. Ha picit körülnézel az oldalon, akkor rájössz, hogy ez nem az a megszokott hétköznapi dolgokat tartalmazó és leíró blog, de nem ám! Én játék gyűjtő vagyok, főként babákra és figurákra orientálódva. Emellett baba ruhákat készítek, OCket dizájnolok és festek, fotózok, bemutatókat videózok stb. Egyszóval kreatív és egyedi személyiség vagyok, egy olyan ember típus akivel nem minden köpésre találkozhatsz :)

Az oldal azért jött létre, hogy megosszam a munkáim, legújabb szerzeményeim, véleményem és hogy segítsek más, hozzám hasonló emberkéknek, ahogy és amiben csak tudok! Tehát ha úgy gondolod, hogy ez a hely neked való és érdekel, akkor nyugodtan nézelődj, olvass, írj és gyakran látogass meg!

Bővebben >>>

Címkék: SzerzeményekBabákLiving Dead DollsVásároltamVéleményezésKulisszák mögöttMonster HighOCkEver After HighÓcska piacHaul AlkotásokBleeding Edge GothsBegothsBemutatóFigurákEbayTMNT KönyvekAliexpressVarrásRendelésFotókBabuHírekMySignsMySinsDIYProjektLeleplezésMySceneTarkanDalZene •  RainbowHighShadowHighLOL

Kukkants be a másik oldalamra is:

Menü
Következik

Avagy információs tábla XD Itt láthatjátok, hogy hamarosan mik kerülnek fel az oldalra, illetve milyen bejegyzésekre számíthattok. Nincs sorrendbe szedve, szóval ne vegyétek komolyan! :)

-Tea sarok kidolgozása

-UM: Invisible Man/Bride of Frankenstein/Creature from the Black Lagoon/Nosferatu figura bemutató

 

Chat

A hónap képe

Random képek és művek az net világából, amikre véletlenül bukkantam rá és egyszerűen megtetszettek, valami megfogott bennük, ezért úgy gondoltam, hogy megosztom veletek is! ♥

Művész: @raptorjules

 

Projektek
 
Monster OC Reborn

Jelenleg dolgozok rajta: Jacqueline L.

Állapot?: 100% kész
Progress: 100% done.

Következik: ?

 
MySigns

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Skorpió

 
Mysins

Jelenleg dolgozok rajta: -

Állapot?: -

Következik: Bujaság

Kövess!

  

 

Cserék

Cserét a chatben vagy vendégkönyvben kérhetsz! Végtelen üres helyek! Ha egy jó ideig inaktív az oldalad, akkor bekerülsz a szünetelők közé!

     

Szünetelnek

 

Tea sarok

Meghívhatlak egy teára...? :)

 

Kabala

Ő itt kérem szépen a blogom cuki kis kabala állatkája, aki egyben védelmezi is ezt a felületet! Egy kis varázs(latos) fehér egérke a Rózsamezők földjéről, Skeezix névre hallgat és bármit kiszimatól, ami kicsit is gyanús neki. Kivállóan ért a virág illatokhoz, ezért nagy parfüm szakértő is őkelme! Simán megkülönbözteti a drága dolgokat az olcsó pacsulitól ;)

Adoptáltam: 2020.11.06

Adoptálható cukiságokért: KATT

Archívum
Friss hozzászólások
 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!